Első blogbejegyzés
A kezdet mindig nehéz....
Egy régi vágyam volt blogot írni, de valahogy eddig sosem tudtam rászánni magam, hogy belekezdjek. Az esküvős szezonban annyira sűrűek a hetek, főleg a hétvégék,
hogy az embernek ha van egy szusszanásnyi ideje, azt igyekszik a strandon tölteni, és élvezni a napsütést.
2019. november 15-én azonban, mint ahogy minden évben, megrendezésre kerül a Hungarian Wedding Gála, ahol a szakma megünnepli magát, egymást, az évet, és azt, hogy
milyen szerencsések is vagyunk, mi, akik ezen az oly sok szeretetet adó pályán dolgoznatnak.
Az első bejegyzésemet tehát ehhez a dátumhoz igazítom, és november 16-án meg is írom, erre most itt szent fogadalmat teszek. :)
Addig is jó nézelődést a honlapomon, illetve a facebook oldalamon.
Szeretettel,
Paulik Évi